Frank Lampard

Születési helye: Romford
Születési ideje: 1978-06-20
Magasság : 178 cm
Súly : 75 kg

Klubja: Chelsea Fc
Korábbi klubjai: West Ham United, Swansea City (kölcsönben)

Posztja: középpályás

2003-ban világklasszis született a Stamford Bridge-en - jelképes módon a megújult klubban egy olyan játékos vitte a prímet, aki a többiekhez képest valóságos Chelsea-őskövület: Frank Lampard. Terminátorként robotolt egész szezonban, nagyon jól védekezett, sok fontos gólt lőtt, bőkezűen osztogatta a gólpasszokat, ragyogóan motiválta társait - természetesen a válogatottból is kihagyhatatlanná vált. 2004 őszére mintha kissé elfáradt volna, no de hát nem lehet két éven keresztül is csúcsformában játszani fizikai visszaesés nélkül - de legalább ez jó bizonyíték arra, hogy ő nem doppingol...

Akárcsak jelenlegi csapattársai közül Joe Cole-t és Glen Johnsont, őt is a West Ham Unitedből igazolta le a szintén londoni Chelsea, s Frank is a híres kalapácsos Futballakadémia tanulója volt. Mert is volna nem labdát rúgni: édesapja, Frank senior (a képen) a WHU-val egykoron kétszeres FA-Kupa-győztes volt, 660-szor húzhatta magára a Hammers mezét; nagybátyja későbbi edzője, Harry Redknapp, így unokatestvére a Liverpool egykori sokszoros válogatottja, Jaime Redknapp is! A kissrác 1994-ben csatlakozott a bordó mezesekhez inasként, előtte az Arsenal és a Tottenham is meginvitálta őt egy próbajátékra, de végül is hazatért a családi klubhoz. A Rio Ferdinand melletti legtehetségesebb WHU-s ifista, Frank jr. 18 éves korában már a nagyok között játszott védekező középpályásként, s a Sheffield Wednesday ellen mutatkozhatott be a Premiershipben. Előtte, mivel Lomas és Moncour mellett nem fért még a kispadra sem, kölcsönadták erősödni a 3. osztályba a Swansea Cityhez, de visszatérése után, 1998-tól, miután szerencsésen felépült lábtöréséből, egyértelműen alapember volt a kalapácsosoknál. Egyetlen bajnokit sem mulasztott a következő szezonban, ráadásul a kis klub a dicséretre méltó ötödik helyen végzett! Lelkesedésére, keménységére miatt hamar felfigyeltek a válogatók is: bekerült a Peter Taylor-vezette U-21-es válogatottba majd 1999 októberében Kevin Keegan behívta őt a Belgium elleni mérkőzésre a felnőttválogatottba is - bár a labdarúgó nagy csalódására a 2000-es EB-re a szövetségi kapitány Paul Scholest jelölte posztján a kezdőbe, a kispadra pedig a veterán Dennis Wise-Paul Ince-duót ültette. Némi vigaszt jelenthetett számára, hogy azon a nyáron ő lett az U-21-es kontinenstornán szereplő válogatott csapatkapitánya, ami Angliában óriási megtiszteltetésnek számít.

Eriksson első válogatott mérkőzésén máris a kezdőbe jelölte Lampardot, de végül a peches Frank jr. a 2002-es VB-keretből szintén kimaradt sérülése miatt, így utazhatott helyette el a fiatal Joe Cole. Klubszinten szerencsére kárpótolta magát Frankie: a WHU frontemberévé és első számú kedvencévé lépett elő, hiszen egyre gólerősebb és érettebb játékot nyújtott - ennek is köszönhető, hogy 2001 nyarán, amikor kedvenc csapata kis híján búcsúzni kényszerült a Premiershiptől, a Chelsea igazolta le őt 16 millió euróért. A WHU-val ráadásul alaposan összekapott búcsúszezonjában, mert többször is éles kritikával illette a vezetőséget, amiért eladták jó barátját, Rio Ferdinandot - csak nagybátyja, Harry (akinek sokáig Frank senior volt jobbkeze) tartotta őt a csapatban, de amikor az edző távozott, neki is mennie kellett. A kis Lampard összesen 187 mérkőzésen szerepelt a bordó mezben és 39 alkalommal volt eredményes. Londonban sem adta alább: mindent elmond a Ranieri-kedvenc új csapatában, a Chelseaben betöltött szerepéről, hogy három év alatt mindössze egyetlen bajnoki fellépést mulasztott el (ezzel angol csúcstartó lett 2004. szeptember 18-án), ő lett majd maradt a szurkolók első számú kedvence a sok újonnan érkező világsztár ellenére is, s 2004 tavaszán a bajnokság második legjobb játékosának választották meg Thierry Henry mögött! Természetesen alaptag volt a 2004-es angol Európa-bajnoki csapatban is, ahol kétszer a rendes játékidőben, egyszer a szétlövésben büntetőből volt eredményes, s olyan jól játszotta-hajtotta-küzdötte végig a portugáliai küzdelmeket, hogy az újságírók szerint befért a torna álomválogatottjába is! Remek formáját látva azon a nyáron több nagy klub is megkereste őt, hiszen akkor szerződéséből kevesebb mint egy év volt csupán hátra.

Az angol bulvárlapok például barátnője, Elen barcelonai születésén merengtek el hosszasan, de bejelentkezett ügynökénél a Juventus és az Inter is, ám végül az Egyesült Államokban túrázva Seattle-ben új, 2009-ig szóló szerződést írtak alá vele Abramovicsék. Hősünk a 2004-2005-ös szezont nem tudta úgy folytatni, mint ahogyan az előzőt abbahagyta, ráadásul elérte őt is a nagyság átka: ha közepesen vagy „csak” jól játszik, máris számon kérik rajta 2004-es világklasszisi formáját... Panasz azért nem érhette a ház elejét: tizenkét föld-levegő rakétával segítette klubját a BL-ben és a bajnokságban, 18 (!!!) gólpasszt osztott ki, átlaga alapján ugyan csak a harmadik legjobb lett a ligában, de a profi futballisták szakszervezete őt látta a legkiválóbbnak 2005-ben, akárcsak az újságírók! Bombasztikus évét csak a Liverpool rontotta el: januárban eltörte (nem szándékosan) Xabi Alonso bokáját, majd a BL-ből is a vörösök verték ki őket, ráadásul Lampard az első mérkőzésen öt méterről durrantott az üres kapu fölé - éppen az a gól hiányzott a győzelemhez... Nyáron szokás szerint bejelentkezett érte a Real Madrid, akik 20 millió fontot plusz Owent és Solarit kínálták fel érte a Chelseanek s hajlandóak lettek volna felemelni Lampard heti 80 000 fontos fizetését tízezerrel, ám Londonban azonnal elutasították a spanyolokat. 2005 végén bekerült hősünk az Év európai álomcsapatába is: „27 éves korára a világ egyik legjobb középpályásává nőtte ki magát, és ha Ronaldinho nem lenne, az egyik szócskát talán el is hagyhatnánk. A 2005-ös vitathatatlanul karrierje eddigi legjobb esztendeje volt, a Chelseavel bajnoki címet szerzett, megnyerte a Ligakupát, az újságírók szerint ő volt az év játékosa Angliában, emellett alapembere volt a vb-re kijutó háromoroszlános tizenegynek.”

„Sorozatban lejátszott 164 bajnokival megdöntötte a Premiership ide vonatkozó rekordját (az év utolsó előtti bajnokiján betegség miatt szakadt meg a szériája), és egyéni csúcsot jelentő 20 gólt (nyolcat a tavasszal, tizenkettőt az ősszel) jegyzett 2005-ben a Premiershipben. Az egyéni versengések közül az Aranylabdáért és a világ legjobbja címért zajló versenyben is csak Ronaldinho tudta megelőzni." - szólt az nso indoklása. Egyébként a Newcastle United ellen döntötte meg a fent említett rekordot, amit azidáig a Manchester City veterán hálóőre, David James tartott, aki fiatal liverpooli kapusként 1994. február 19. és 1998. február 23. között nem adott lehetőséget a vetélytársaknak, hogy bemutathassák tudásukat bajnoki mérkőzésen. (Igaz, a liverpooli szurkolók nem keveset bosszankodtak a nagy bravúrok mellett elképesztő hibákat is elkövető kapus teljesítménye miatt.) Előtte Lampard legutoljára 2001. szeptember 30-án, egy Fulham elleni mérkőzésen hiányzott bajnoki mérkőzésről, amikor is éppen eltiltását töltötte egy korábban kapott piros lap miatt. A svéd szövetségi kapitány – mi sem természetesebb ennél – alapembereként számol vele a 2006-os németországi világbajnokságon: a Barca által szorgalmasan csábított Frank tíz selejtezőn ötször volt eredményes, középpályásként! A bajnokságban „csak” az ötödik legjobb átlagot hozta (7.26-ot), 16 gólt lőtt és négy asszisztot adott, s természetesen újra, zsinórban harmadszor is bekerült az Év csapatába.

Portugál klubedzője, José Mourinho szívesen hizlalja Lampard máját, hiszen középpályását több alkalommal is a világ legjobb játékosának nevezte, aki szerinte sokkal jobb még Ronaldinhónál is!

A cikk forrása: www.nemzetisport.hu